null Nemzetiségi Szakmai Tanévnyitó Konferencia - 2022/2023. tanév

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes kiemelt vendégként részt vett az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ (POK), a Belügyminisztérium és a Klebelsberg Központ közös tanévnyitó konferenciáján. A szakmai eseményen elsősorban a 2022/2023. tanévet érintő főbb feladatokat és fejlesztési irányelveket mutatták be a terület szakértői a nemzetiségi intézmények vezetői számára.

A konferenciát Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló nyitotta meg. Beszédében felidézte az eseménynek helyszínt adó Bolgár Művelődési Ház színpadának gazdag múltját, majd hangsúlyozta, hogy a nemzeti létnek és identitásnak alapja a nemzetiségi oktatás. Kiemelte, hogy a pedagógusok nemcsak a nyelvet oktatják, hanem munkájuk során a jövő nemzedék identitását is ápolják.

A Belügyminisztérium Köznevelésért Felelős Államtitkárság képviseletében Pálfi Erika főosztályvezető mondott köszönetet az oktatásban dolgozóknak a színvonalas szakmai munkáért, a hatékonyságért és a jó gyakorlatok megosztásáért, majd felvázolta az elmúlt tanév tapasztalatait, illetve az új tanévre vonatkozó rendszerszintű változásokat. Kifejtette, hogy az országos kompetenciamérések alapján a 2019-es tanév volt az egyik legjobb, a pandémiát követő 2021-es év mérésének eredménye pedig azt igazolta, hogy a járványidőszak alatt is sikeres volt az oktatás. Ismertette, hogy a legjobb érettségi eredmények a 2022-es nyári vizsgaidőszakban születtek. A köznevelésben tervezett változásokat illetően a pedagógus-átlagbér emelését és a nyugdíjas pedagógusok közalkalmazotti jogviszony melletti munkavégzését emelte ki. Előadásának további részében a pedagógusok teljesítményértékeléséről, a módosított Nemzeti Alaptantervhez igazodó tankönyvjegyzékről, a bővülő iskolaőrségről, valamint az energiaválságra történő felkészülésről számolt be.


 

Az Oktatási Hivatal képviseletében Merklné Kálvin Mária főosztályvezető a 2022/2023-as tanév főbb feladatait ismertette. Elmondta, hogy a felsőoktatási felvételi eljárás szabályai miatt az emelt szintű vizsgaszám 2020-ban rendkívül megnőtt, a növekvő tendencia pedig idén is folytatódott, az emelt szintű vizsgák száma 52%-al emelkedett. Felvázolta az Országos Kompetenciamérés megújult szervezési és szakmai részleteit, valamint a köznevelési információs rendszerben (KIR) történő adatszolgáltatások módjának változását. A köznevelési tankönyvjegyzékkel kapcsolatban kifejtette, hogy az össznemzetiségi taneszközök száma jelentősen nőtt.

A továbbiakban a Klebelsberg Központ legfontosabb feladatairól és fejlesztéseiről dr. Pánczél János főosztályvezető beszélt. A 2022-es és 2023-as évi költségvetés ismertetését követően a 2020. szeptember 1-jétől elkezdődött Iskolaőr Programot érintő statisztikai adatokat vázolta fel. Előadásában kitért az Antiszegregációs Munkacsoport 2022. évre tervezett feladataira, amelyben említette többek között a beiskolázás során arányosabb tanulói eloszlás kezdeményezését az állami és nem állami fenntartású intézmények között, illetve valamennyi települési intézményt érintő antiszegregációs modell kidolgozását és kivitelezését.

Az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ képviseletében Kállay Attiláné főosztályvezető beszélt a Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ feladatairól, valamint a nemzetiségi pedagógiai és szakmai szolgáltatásokról. A szolgáltatások keretében kiemelte, hogy a szaktanácsadás iránti igények száma a nemzetiségi intézmények részéről 2022-ben némileg visszaesett, majd ismertette a 2021/2022-es évben megvalósult nemzetiségi tantárgygondozó látogatások statisztikai adatait. A megvalósult továbbképzésekkel kapcsolatban részletezte a képzésekben résztvevő nemzetiségi pedagógusok számát és az 2022/2023-as tanévre tervezett továbbképzések irányvonalát. Befejezésként a nemzetiségi tanulmányi versenyek sikerére és fontosságára hívta fel a figyelmet, majd a konferenciát a pedagógusok munkájának méltatásával zárta.