null Moór Gyula-díjban részesült a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes

Kimagasló színvonalú szakmai munkája elismeréseként Moór Gyula-díjban részesült a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes

Szalayné Sándor Erzsébet Prof. egyetemi tanárt, Nemzetiségi Ombudsmanhelyettest, az Európa Tanács nemzetközi szakértőjét kiemelkedő színvonalú szakmai munkája és hazai, illetve nemzetközi oktatói tevékenysége elismeréseként az igazságügyi miniszter Moór Gyula-díjjal tüntette ki.

Az elismerés átadására a forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából az Igazságügyi Minisztérium által rendezett ünnepségen, március 14-én került sor a Magyar Ügyvédi Kamara székházában.

A Moór Gyula-díj a kiemelkedő életmű elismeréseként annak az igazságügyi területen tevékenykedő személynek adományozható, aki szakmai munkáját hosszú ideig kimagasló színvonalon végzi, vagy jelentős érdemeket szerez valamely országos jelentőségű, nagy munkaigényű szakmai feladat végrehajtásában.

Laudáció 
Szalayné Sándor Erzsébet Prof.

Szalayné Sándor Erzsébet 1961-ben az erdélyi Zsombolyán született, középiskolai tanulmányait Temesváron folytatta. Családja Magyarországra települését követően 1986-ban szerzett jogi diplomát a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ugyanebben az évben az egyetem Nemzetközi Tanszékén kezdte meg munkáját Herczegh Géza professzor közvetlen munkatársaként, és a mai napig itt folytatja oktatói tevékenységét. 1998-ban doktori fokozatot szerzett „A kisebbségek nemzetközi jogi védelme” témakörben, 2011-ben pedig habilitált az „Új távlatok az európai alapjogvédelemben” témában. Egyetemi tanári kinevezését 2014-ben kapta meg.

2002 és 2004 között az Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatási dékánhelyettese volt, 2004-től 2007-ig pedig a Nemzetközi és Európa-jogi Tanszék tanszékvezetője és ugyanezen időszak alatt a kar dékánja, ezzel az első nő, aki jogi kari dékán lett Magyarországon. 2008 és 2013 között az egyetem mellett működő Európa Központ igazgatója, 2014 óta pedig e Központ tiszteletbeli igazgatója. 2013-2016 között a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Nemzetközi Intézet igazgatója.

Oktatói pályafutása során számos külföldi egyetem és kutatóintézet – többek között a heidelbergi, a marburgi, a grazi, a firenzei és a bayreuthi egyetemek – kutatója és vendégelőadója volt. Számtalan nemzetközi és európai jogi, valamint a kisebbségi jogokkal kapcsolatos könyv és tanulmány szerzője.

Kiemelendő az erdélyi jogi felsőoktatásban vállalt aktív szerepe, így rendszeres előadó a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, a 2004-2005. tanév óta pedig megszakítás nélkül oktat a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán. Tevékenységéért a Babeș–Bolyai Tudományegyetem 2015-ben Professor Honoris Causa kitüntető címet adományozott részére. Az előadásokhoz és szemináriumokhoz kapcsolódó feladatok mellett a külhoni magyar egyetemi szakkollégiumok munkájában is közreműködik, valamint folyamatos szakmai segítséget nyújt a nemzetiségi jog és az emberi jogok iránt érdeklődő erdélyi egyetemistáknak és PhD hallgatóknak.

Az emberi és alkotmányos jogok védelme, valamint kisebbségi jogok területén szerzett elméleti és gyakorlati munkásságára tekintettel Magyarország Országgyűlése 2013. október 21-én a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettessé választotta. Közjogi megbízatásának ellátása során sikerült kölcsönös megbecsülésen és bizalmon alapuló jó szakmai és emberi kapcsolatokat kialakítania valamennyi hazai elismert nemzetiségi közösséggel. Munkája során kiemelten támaszkodik az országos nemzetiségi önkormányzatokkal, a közösségek parlamenti képviseletét ellátó nemzetiségi képviselővel és szószólókkal, illetve a nemzetiségek szakértőivel történő szoros szakmai együttműködésre. Intenzív nemzetközi kapcsolatokat ápol külföldi kutatóintézetekkel és egyetemekkel, valamint a szomszédos országok nemzetiségi közösségeivel, mert meggyőződése szerint a nemzetiségi jogok biztosításának ügye csak szélesebb kontextusban értelmezhető, amelynek fontos eleme hazánk szomszédságpolitikája és a Magyarország határain kívül élő magyar emberek és az anyaország kapcsolata is.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága kiemelkedő nemzetközi kisebbségvédelmi tevékenységére tekintettel 2016. május 25-i ülésén Magyarország részéről megválasztotta a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Tanácsadó Bizottságának állandó tagjai közé. A Tanácsadó Bizottság független és pártatlan állandó tagjaként a korábbiaknál szélesebb lehetőségekkel rendelkezik arra, hogy a nemzeti kisebbségek jogai védelmének nemzetközi szakértőjeként folytassa az e területen végzett munkáját.

* * *

Fotó: Gémes Sándor, IM. 
Részletek: http://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/ma-is-ervenyes-a-12-pont