Az ombudsman jelentése egy iskolai fegyelmi eljárás során elkövetett súlyos jogsértésekről
null Az ombudsman jelentése egy iskolai fegyelmi eljárás során elkövetett súlyos jogsértésekről
Az alapvető jogok biztosának vizsgálata feltárta, hogy a Makói Katolikus Általános Iskola, illetve annak fenntartója az eljárási garanciák teljes figyelmen kívül hagyásával, súlyosan aggályos, jogszabálysértő módon kezelte egy 8 éves kisgyermek fegyelmi ügyét. Székely László ombudsman szerint a konkrét ügy egyik tanulsága, hogy az iskolai fegyelmi eljárás jelenlegi jogi szabályozása kiegészítésre is szorul, a bizonytalanságok ugyanis könnyen vezethetnek hasonló visszás esetekhez, ezért a szaktárca mielőbbi intézkedését is kérte.
A biztoshoz forduló szülők azt sérelmezték, hogy a Makói Katolikus Általános Iskola akadályozta az első osztályos gyermekük tankötelezettségének teljesítését, vele szemben több alkalommal is jogszerűtlenül kezdeményeztek fegyelmi eljárást, majd kizárták az iskolából, érdemi segítséget pedig az Iskola fenntartójától, a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóságtól sem kaptak.
Székely László ombudsman vizsgálata súlyos visszásságokat mutatott ki. Mindenekelőtt azt, hogy a 8 éves tanuló viselkedése kapcsán senki nem tárta fel azokat az okokat, amelyek agresszivitást váltottak ki nála a társaival és tanáraival szemben. A biztos felhívta a figyelmet, hogy egy koránál fogva különösen védett státuszú kisgyermeket vontak eljárás alá, akivel kapcsolatban az intézménynek még fokozottabb lett volna a felelőssége. Nem derült fény arra, hogy az Iskola – iskolapszichológus hiányában – pontosan milyen segítséget nyújtott a tanuló magatartásának megváltoztatásához. A jelentés hangsúlyozza, hogy az iskolai agresszió kérdését a kézenfekvő megtorlás helyett mindig szélesebb összefüggéseiben kell vizsgálni, elemezni kell az erőszakos cselekedet okait, az odavezető tényezőket, körülményeket, egyéni szempontokat. A megelőzésben és a kezelésben pedig nagy szerepe van a pedagógusok képzésének és továbbképzésének, iskolapszichológusok foglalkoztatásának, de legalább elérhetőségük biztosításának.
Az ombudsman rámutatott arra is a jelentésében, hogy az Iskola jogsértő módon olyan fegyelmi vétségért is felelősségre vonta a gyermeket, amely több mint 3 hónappal korábban történt, a fegyelmi megindításáról szóló értesítés nem tartalmazta az egyeztető eljárásra való felhívást, és téves tájékoztatást adtak a távolmaradás következményeiről. A fegyelmi tárgyalás során az Iskola nem biztosította a pártatlan eljárás lefolytatását, a sérelmet szenvedett pedagógusok végig jelen voltak a tárgyaláson, sőt maguk is részt vettek a döntéshozatalban, összeférhetetlenségüket viszont nem jelentették be. Az iskolából való kizárás fegyelmi büntetés megállapítása során csak általános indokolást adtak, nem vették figyelembe az alkalmazás jogszabályi feltételeit és a határozatban elmulasztottak tájékoztatni a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségről.
A jelentés sorolja és elemzi az Iskola nyomásgyakorlásának módozatait, a szabálytalanul lefolytatott egyeztető eljárástól kezdve, ahol a szülőnek átadták a tanuló iskolaváltásáról szóló nyilatkozatot, a fegyelmi eljárás lefolytatásnak egyedi jogszerűtlen körülményein át egészen az iskolából kizáró fegyelmi büntetés azonnali hatályba léptetéséig. Mindehhez hozzájárultak a belső szabályzatok hiányosságai, a helytelen és nem egyértelmű szabályozás. A jelentés kiemeli, hogy ezek után az Iskola fenntartója – a jogszerűség helyreállítása helyett – tovább súlyosbította a hibák és mulasztások miatt keletkezett helyzetet. A fenntartó ugyanis figyelmen kívül hagyta a jogi szabályozást és egy olyan személyt bízott meg a másodfokú döntés meghozatalával, aki arra nem rendelkezik hatáskörrel, és nem is észlelte a fegyelmi eljárás során elkövetett nyilvánvaló, súlyos jogsértéseket.
A jelentés felhívja a figyelmet emellett arra is, hogy az egyedi ügyben feltárt jogsérelmek egy része már a jogalkotás szintjén megelőzhető lett volna. Szükséges lenne az ombudsman szerint a törvényi előírásokkal összhangba hozni a fegyelmi határozat kihirdetése jogintézményét, meg kellene alkotni a diákönkormányzat véleményezési jogával kapcsolatos szabályozást. A tényállás megfelelő tisztázása érdekében pótolni kellene a sértettek, a tanúk meghallgatására vonatkozó külön szabályokat is.
A biztos az emberi erőforrások miniszterétől kérte mindezek alapján, hogy kezdeményezze a fegyelmi eljárás további garanciáit biztosító jogi szabályozás kiegészítését, az iskolapszichológusok kötelező létszámának megállapítására vonatkozó szabályok felülvizsgálatát, a tanulók magatartási problémáinak kezelésével kapcsolatos kurzus elvégzésének kötelező beillesztését a pedagógusok képzésébe, továbbképzésébe. Az ombudsman az Iskola igazgatójánál kezdeményezte, hogy hozza teljes formai és tartalmi összhangba a fegyelmi eljárás belső szabályzatát a hatályos jogszabályokkal, valamint azt, hogy a fegyelmi eljárásokat a jövőben az alapjogi és eljárási jogi garanciák maradéktalan betartásával és az eljárás céljának szem előtt tartásával folytassák le. A fenntartónak pedig a biztos azt javasolta, hogy a jövőben a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően biztosítsa a másodfokú fegyelmi jogkör, eljárás és a döntéshozatal gyakorlásának személyi feltételeit.