Az államalapítás alkalmából rendezett állami és egyházi ünnepségeken vett részt az alapvető jogok biztosa
null Az államalapítás alkalmából rendezett állami és egyházi ünnepségeken vett részt az alapvető jogok biztosa
Az államalapítás ünnepe alkalmából 2021. augusztus 20-án reggel 8 órakor a Magyar Honvédség díszegysége katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonta Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
A Sándor palota tükörtermében délelőtt 11 órától került sor a Szent István Rend ünnepélyes átadására. Áder János köztársasági elnök a legmagasabb magyar állami kitüntetést, Lovász László Abel-díjas, Széchenyi-nagydíjas matematikusnak, valamint Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas és Széchenyi-díjas orvos, farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökeinek adta át.
Délután a Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig megtelt téren Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta az ünnepi szertartást. A szentmisén Erdő Péter megáldotta az új kenyeret. A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárult.
Az állami ünnepségeken, valamint az ünnepi szentmisén dr. Kozma Ákos ombudsman is részt vett.
Fotó:MTI