null A gyermekek éjszakai kijárásáról

A gyermekek éjszakai kijárását korlátozó egri rendelet tervéről

AJB-6022/2009

 

Szabó Máté ombudsman aggályosnak nevezte az egri önkormányzat készülő rendeletét, amely szerint a gyermekek éjszaka csak felnőtt felügyeletével tartózkodhatnának közterületen, üzletben, vendéglátó helyeken. Az ombudsman, egyszersmind gyermekjogi biztos szerint az önkormányzatnak nincs törvényi felhatalmazása ilyen rendelet bevezetésére, a korlátozás pedig alkotmányos alapjogokat sértene. Vannak azonban más lehetőségek a jogi eszköztárban.

Szabó Máté üdvözölte, hogy az egri önkormányzat jegyzője még a rendelet bevezetése előtt kérte az állampolgári jogok országgyűlési biztosának alapjogi szempontú véleményét, viszont aggályait fogalmazta meg a tervezet formájával és tartalmával kapcsolatban.

A biztosnak megküldött elképzelés lényege, hogy – mivel sokan panaszkodtak a fiatalok éjszakai viselkedésére a város területén, továbbá az ott működő vendéglátóhelyeken, üzletekben 22 és reggel 6 óra között a 14 éven aluli, 24 és reggel 6 óra között pedig a 14 és 16 év közötti fiatalok csak felügyeletüket ellátó személy" kíséretében tartózkodhatnának. Szabálysértésért pénzbüntetéssel lenne sújtható az a törvényes képviselő, akinek a gyermeke tudtával és beleegyezésével hágja át ezeket a korlátozásokat. Megbüntetnék a vendéglátóhely, üzlet üzemeltetőjét is, ha éjjel beengedi a rendeletben meghatározott életkorú fiatalokat.

A szabályozás formai szempontból eleve aggályos, mert törvényi alap és felhatalmazás nélkül avatkozna be a gyermekek és szülők alapjogainak gyakorlásába. Az Alkotmány szerint alapvető jogokat korlátozni kizárólag törvényben lehet – figyelmeztetett a biztos. A tervezetben szereplő egyes megkötések és szankciók tartalmi szempontból is kifogásolhatók. Az alkotmánybírósági gyakorlat, valamint a gyermekjogi egyezmény rendelkezései alapján megállapítható, hogy az egri tervezet szükségtelenül és aránytalanul korlátoz a szülők neveléshez való jogát, valamint a gyermekek önrendelkezési jogát. Úgy hatolna be az érintettek belső, családi szférájába, a gyermek-szülő viszonyba, a szülő döntési szabadságába (mit enged meg, mit nem), hogy közben valójában nem lenne tekintettel a gyermekeket konkrétan fenyegető veszélyekre, esetleges sérelmük súlyára, jellegére.

Az országgyűlési biztos felhívta a jegyző figyelmét, hogy a hatályos jogszabályokban léteznek olyan, a bevezetni kívántnál jóval enyhébb korlátozással járó jogi eszközök, amelyek hatékonyabban alkalmazhatók a gyermekek, fiatalok jogainak védelmére. Ilyen például az, ha az alkohol és dohánytermékek 18 év alattiaknak történő eladását fokozottan és következetesen ellenőrzik, ennek során együttműködnek más hatóságokkal, helyszíni bírságot szabnak ki. Az önkormányzat törvényi felhatalmazás alapján emellett azt is mérlegelheti, hogy a város területén található üzletekben, vendéglátóhelyeken 22 és reggel 6 óra között általánosan korlátozza az alkohol- illetve a dohánytermékek árusítását.

Az ombudsman szerint ugyanakkor nemcsak magyar, hanem nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják, hogy az alkotmányos, ésszerű és betartatható szankciók mellett valódi sikert – hosszú távon – csak a 18 év alatti gyermekek és a szülők, a teljes közösség aktív bevonásával, párbeszéddel, példamutatással, megtervezett iskolai kampányokkal lehet elérni. A kampányokban, nyilvános üzenetekben helyet kaphat a mások jogainak tiszteletére való felhívás, valamint a jogsértővel szemben alkalmazható esetleges hátrányok és jogkövetkezmények ismertetése is írta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Eger város jegyzőjének.