null A betegjogokról a pszichiátrián

Pszichiátria és a betegjogok

AJB-701/2010

 

Sürgősségi gyógykezelés esetében akár akarata ellenére, kényszerrel is beszállíttathatja a szakorvos a pszichiátriai osztályra a közvetlen veszélyeztető állapotú beteget. Az egészségügyi törvény szerint a pszichiátriai intézet vezetőjének ilyenkor 24 órán belül értesítenie kell a bíróságot, kezdeményeznie kell a beszállítás indokoltságának megállapítását, a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését. Az ombudsman azonban egy panasz nyomán egészen más kórházi gyakorlatról szerzett tudomást.

A beteget egy pénteki nap délutánján kényszerrel szállították a pszichiátriai osztályra. A bíróságot az intézmény az előírt 24 órás időkereten bőven túl, csak hétfő reggel értesítette. A bíróságnak az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül kell határozatot hoznia, addig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható, ám a panaszolt esetben a határozat – az értesítés késlekedése miatt – csak a beszállítást követő ötödik napon született meg.

Az ombudsmani jelentés rámutat, hogy a szigorú határidő kikötése az egészségügyről szóló törvény garanciális szabálya, jelentősége éppen abban áll, hogy a felvett beteg – bírósági döntés hiányában – a lehető legrövidebb ideig lehessen a személyes szabadságában korlátozva.

A biztos kiemelte, hogy garanciális szabálynak minősül az is, hogy kényszerintézkedés elrendelésekor, a személyes szabadság bármilyen korlátozásáról haladéktalanul értesíteni kell a betegjogi képviselőt, illetve a beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselőjét. A panaszos esetében az intézmény betegdokumentációjának tanúsága szerint ez sem történt meg. Az ombudsman emiatt különösen meglepőnek tartotta, hogy bár az ÁNTSZ kétszer is vizsgálta az ügyet, egyik eljárása során sem fedezett fel jogsértést.

A biztos jelentésében megállapította, hogy a kórház többszörös mulasztásával súlyosan sértette a panaszos személyes szabadsághoz, valamint az emberi méltósághoz való jogát. A jelentés ugyanakkor azt is kiemeli, hogy az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézetének vizsgálata során amelyben figyelmen kívül hagyta az említett nyilvánvaló jogsértéseket – a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelményével, továbbá a tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.