Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója közös közleménye az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából
null Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója közös közleménye az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából
Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója üdvözli az idén is, ezúttal november 20. és 28. között megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű kampányt, amelynek célja, hogy a hulladékmegelőzés különböző aspektusain keresztül a fenntartható fogyasztás és a körforgásos gazdaság jelentőségére irányítsa rá a figyelmet.
Fogyasztói társadalmunkban egyre rövidebb a megvásárolt termékek életciklusa, az ellátási láncok pedig egyre hosszabbak. Túl sok, számos esetben szükségtelen árucikket vásárolunk, és túl hamar szabadulunk meg tőlük. Egyre nehezebb, vagy meg sem oldható a javítás a termékek összetettsége, vagy éppen az arra irányuló szándék hiányában, miközben erőteljesen buzdítják a fogyasztókat újabb és újabb termékek vásárlására. E folyamatok révén egyre fokozódó nyomás nehezedik természeti erőforrásainkra, akár a kitermelés, az előállítás, akár a hulladékmennyiség növekedésének oldaláról.
A minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét célja, hogy a fenntartható erőforrás- és hulladékgazdálkodás területén minél több szemléletformáló, gyakorlati tevékenység valósuljon meg. Ezért ösztönzik azt, hogy az önkéntesek kreatív kezdeményezéseik révén hívják fel a figyelmet a hulladékcsökkentés, az újrahasználat és a hasznosítás jelentőségére, a tudatos hulladékgazdálkodásra és fogyasztói magatartásra, az erőforrásokkal való takarékosságra. Ennek keretében a többi között fontos a termékek egymással való megosztása, valamint a nulla hulladék szemlélet népszerűsítése is. A használt holmik vásárlása már sok esetben elterjedt gyakorlat, de azok továbbadása terén még bőven van kihívás. A szervezők idén külön hangsúlyt helyeznek a komposztálás és a termékek javításának, javíttatásának fontosságára is.
Az ombudsman és helyettese emlékeztetnek arra, hogy a tudatos fogyasztás, a felelős hulladékgazdálkodás nem csupán ezen a héten, de az év minden napján fontos. Kiemelt jelentőséggel bír azonban felelősen intézni vásárlásainkat most, a karácsonyt megelőző vásárlási láz, a nagy leértékelések idején. Szükségtelen tárgyak helyett ajándékozhatunk inkább minőségi időt, odafigyelést, közös élményeket szeretteinknek, készíthetünk a háztartásunkban fellelhető alapanyagokból hasznos tárgyakat vagy ehető ajándékokat. Törekedjünk arra, hogy olyan termékeket vegyünk, amelyek tartósak, jó minőségűek, javíthatók, ezáltal sokáig körforgásban maradhatnak. Nem az ajándék ára adja annak igazi értékét. Feleslegessé vált, de még használható tárgyainkkal is örömet okozhatunk a rászorulóknak, akár karitász szervezeteken keresztül. Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója arra bátorít, hogy mindezek érdekében fogjunk össze, keressünk társakat, ösztönözzük környezetünket családunkban, barátaink körében vagy a munkahelyünkön.
Az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét kiemelt témája – a „körkörös közösségek” – a kis helyi közösségek körforgásos gazdaságra való áttérésben játszott szerepét kívánja hangsúlyozni a fenntartható fogyasztás és termelés felé való átmenetben. A kezdeményezés kiváló lehetőség nem csupán a magánszemélyek és a civil szervezetek, de a vállalatok, a közigazgatás, az önkormányzati, oktatási-nevelési intézmények számára is, hogy újító ötleteik megvalósítása révén lépéseket tegyenek az élhetőbb jövő irányába. Az Alaptörvény P) cikke értelmében a természeti erőforrások, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelyek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése nem csupán az állam, de mindannyiunk egyéni kötelessége is, ezért az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója arra biztatnak mindenkit, hogy használjuk felelősen természeti erőforrásainkat.