Reakció egy börtönjelentésre
null Reakció egy börtönjelentésre
Az ombudsman javasolt, a miniszter és a parancsnok egyetértett - reakció egy börtönjelentésre
AJB 5623/2010
A belügyminiszter és a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is szakmai egyetértéséről és az elrendelt intézkedésekről tájékoztatta Szabó Máté ombudsmant, aki korábbi helyszíni vizsgálata után javaslatokat küldött a baracskai börtönben tapasztalt problémák megszüntetésére.
A folyamatos felújítások miatt a zárkákban nagy volt a zsúfoltság, a fogvatartottakat három emeletes ágyakon kellett elhelyezni, ami felvetette az embertelen, megalázó bánásmód lehetőségét - állapította meg Szabó Máté. A biztos kifogásolta azt is, hogy nem rendelkezett jogszabály olyan alkalmatosságról, amelyen az elítélt száríthatná a kimosott ruháját, ezért a cellában kellett teregetnie - ez az emberi méltóságot és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot sérti. Az ombudsman a személyzet és a fogvatartottak biztonságát látta veszélyben azzal, hogy csak egyetlen csomagvizsgáló berendezés működött a baracskai intézményben. Szükségesnek ítélte, hogy megkeressék az elítéltek munkáltatásának újabb lehetőségeit, felújítsák a kondicionáló termeket, lehetővé tegyék, hogy a beszélő helyiségekben mások ne hallják az ügyvéd és az ügyfele beszélgetését. A biztos több pszichológus alkalmazását, az üres szakorvosi státuszok mielőbbi betöltését, valamint a fogorvos rendelési idejének növelését is szükségesnek ítélte meg. Mindezek miatt a belügyminiszternek és az országos bv. vezetőjének javasolta, hogy saját hatáskörükben tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
A miniszter válaszából kiderült, hogy elrendelte a büntetés-végrehajtás rendszerének teljes körű áttekintését, a lehetséges fejlesztések felmérését, az egyes intézetek állománytáblájának felülvizsgálatát, és azt, hogy a pszichológusi és orvos státuszokat igazítsák a szükségletekhez. A közigazgatási és igazságügyi miniszter módosította az ombudsman javaslatában is kifogásolt miniszteri rendeletet, amely meghatározza a zárkák berendezési és felszerelési tárgyait. A módosítással lehetővé vált, hogy a zárkákban az eddigieken kívül egyéb tárgyak - például ruhaszárító - is elhelyezhető legyen.
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka szerint is szükség van a baracskai intézet beléptetési rendszerének, ügyvédi beszélőjének és kondicionáló termeinek átépítésére, felújítására, de mindez a jövőbeni anyagi fedezet függvénye. Egyetértett újabb csomagvizsgáló berendezés rendszerbe állításával is, amit 2011-re terveznek. A parancsnok egyúttal tájékoztatta a biztost, hogy Baracskán az egyik fogvatartotti épület felújítása befejeződött, így a zsúfoltság és a háromemeletes ágyak használata megszűnt.