null Az LMP demonstrációjáról

Az LMP demonstrációjáról

AJB-5662/2012

 

Az LMP aktivistái azzal, hogy magánterületen, a tulajdonos beleegyezése nélkül, sőt, kimondott tiltása ellenére demonstráltak, megsértették annak tulajdonosi jogait, ebből fakadóan demonstrációjuk mások jogainak és szabadságának sérelmével járt – a Rendőrségnek a rendezvényt fel kellett oszlatnia. A Rendőrség eljárásában is volt visszás elem, ugyanis ahelyett, hogy a feloszlatást indokoló tényeket közölte volna, arra hivatkozott, hogy a résztvevők szabálysértést követnek el, emiatt kerül sor az intézkedésekre. Az alapvető jogok biztosa hivatalból, soron kívül vizsgálta az LMP 2012. július 11-i, csoportos előállítással végződő demonstrációjával kapcsolatos rendőri tevékenységet, illetve eljárást.

Szabó Máté ombudsman rövid úton több száz oldal iratot, több órányi videofelvételt szerzett be, valamint munkatársai számos személyt hallgattak meg. Jelentésében a biztos megállapította, hogy az LMP aktivistái azzal, hogy magánterületen, a tulajdonos beleegyezése nélkül, sőt, kimondott tiltása ellenére demonstráltak, megsértették annak tulajdonosi jogait, ebből fakadóan demonstrációjuk mások jogainak és szabadságának sérelmével járt. Ezért a Rendőrségnek a demonstrációt fel kellett oszlatnia. Az alapjogi biztos összességében azt fogalmazta meg, hogy az elmúlt években jelentősen és előnyére változott a rendőrség gyülekezésekkel kapcsolatos tömegkezelési gyakorlata, ám emellett a gyülekezési joggal összefüggő visszásságot is megállapított. A rendezvény feloszlatását megelőző felszólításkor ugyanis nem az hangzott el, hogy milyen rendőri intézkedés (a rendezvény feloszlatása) fog történni, illetve annak mi az indoka (mások jogai és szabadságának sérelme). A Rendőrség az említett tények helyett arra hivatkozott, hogy a rendezvényen résztvevők szabálysértést követnek el, emiatt fog sor kerülni az intézkedésekre. Az előterjesztett kifogások miatt bírósági eljárás van folyamatban, ezért az ombudsman nem vizsgálhatta a szabálysértési eljárásokat, azonban a biztos az igazoltatások, illetve előállítások jogalapjaként érintőlegesen erre is kitért.

Szabó Máté azt hangsúlyozta, hogy a rendőri felszólításnak mindenki köteles eleget tenni, hacsak az nem nyilvánvalóan jogszerűtlen. Ez a többletkövetelmény azonban a demonstráció kapcsán nem állt fenn. A tiltakozók passzív ellenállása miatt a rendőröknek testi kényszert kellett alkalmazniuk, illetve emiatt megnyílt az út az előállításra is. Az ombudsman ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a szabálysértés tovább folytatása, illetve az eljárás azonnal lefolytatható jellege önmagában nem kötelezi a rendőrséget tömeges előállításokra.

A 26 előállított között volt 9 országgyűlési képviselő, akik a helyszínen lemondtak mentelmi jogukról, így velük szemben is lefolytatható volt az eljárás. Az előállítások 9-10 órát vettek igénybe. Ezzel kapcsolatban az ombudsman megállapította, hogy az egyes eljárások lefolytatása így is gyorsnak nevezhető, ami nagyban köszönhető annak, hogy az esti órák ellenére megfelelő számban dolgoztak eljáró rendőrök, illetve annak is, hogy az előállítottak nem kívántak vallomást tenni. Növelte ugyanakkor a fogvatartás időtartamát az, hogy az előállítottak összesen két jogi képviselőt hatalmaztak meg, így mindaddig nem kezdődhetett meg egy-egy meghallgatás, amíg az adott jogi képviselő egy másik meghallgatáson vett részt. Többen emiatt inkább le is mondtak a képviseletről.

A jelentés a /documents/10180/143994/201205662.rtf/1329cd29-6ba7-46c2-8a3a-157b9f8c3f5e oldalon olvasható.