null A Várfok utcaibuszmegállóról

Buszmegálló a Várfok utcai lakóház előtt

AJB-665/2012.

 

A közösségi közlekedés óhatatlanul zavarja a közelben élőket, de ez nem haladhatja meg az egészségre veszélyes mértéket. Az ingatlantulajdonosokat nem lehet a szükségesnél és arányosnál nagyobb zaj- és légszennyezésnek kitenni. Ennek ellenkezőjét tapasztalta az ombudsman a budapesti Várfok utca viszonyainak vizsgálatakor.

Igen nagy a jármű- és gyalogosforgalom, ebből következően a környezeti terhelés a budapesti Széll Kálmán téren, illetve a helyi közlekedésben fontos Várfok utcában. Az utca buszmegálló melletti házának lakói arra panaszkodtak, hogy az ablakuk alatt van a 128-as és 129-es autóbusz végállomása, ami miatt nagy zajt és légszennyezést kénytelenek elviselni. A jövő nemzedékek biztosának helyszíni tapasztalata ezt megerősítette. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a ház előtti megállót az épület földszinti ablakaitól kevesebb, mint öt méterre, tehát az előírásokkal ellentétes módon építették ki, ami szemben áll a lakók egészséges környezethez való jogával. Ismételt helyszíni szemlék alapján ugyancsak visszás, hogy a közlekedési vállalat utasítását a buszvezetők rendszeresen nem tartják be, az autóbuszok többször – néha járó motorral – várakoznak a ház közelében, tiltott helyen.

A vizsgálatot a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa kezdte, és az ombudsmani rendszer átalakítása folytán az alapvető jogok biztosa zárta le. A jelentése arra emlékeztet, hogy a Széll Kálmán tér és a hozzá kapcsolódó Várfok utca forgalmi csomópontként betöltött és elismert szerepe mellett is alapvető követelmény, hogy a lehetőségekhez képest legkisebb terhelést okozó közlekedési megoldásokat alkalmazzák.

A közösségi közlekedéssel óhatatlanul együtt jár, hogy egy mértékig zavarhatja az ott lakókat, amit azonban a tulajdonosok nem kötelesek minden határon túl tűrni: a zavarás nem haladhatja meg az egészségre veszélyes mértéket, amelyet az egészségügyi adatokból kiinduló környezetterhelési határértékek határoznak meg. Ezeket a terhelési értékeket a Várfok utcában – a lakók többszöri kifogása ellenére – nem vizsgálták, vagyis nem készült zaj- illetve légszennyezettség vizsgálat.

A házban lakók az elmúlt években sérelmeikkel többször fordultak a Budapesti Közlekedési Zrt-hez, és kérték a megállók áthelyezését. A közlekedési vállalat elismerte ugyan a kérés megalapozottságát, de megoldásra, vagyis a végállomások áthelyezésére a Széll Kálmán tér 2013-ban kezdődő átépítéséig nem lát módot. A biztos ennek ismeretében azt ajánlotta a BKV Zrt. illetékeseinek, hogy legkésőbb a tér átépítésekor helyezzék át a buszmegállókat a lakóépület elől, ehhez vegyék figyelembe a lakosok véleményét és a szabályok betartásának érdekében működjenek együtt az érintett házban élőkkel.

A teljes jelentés olvasható a /documents/10180/143994/201200665.rtf/39e872b3-8932-45b0-bf41-ffdf85ca9fb6 oldalon.