A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes Görögország nemzeti ünnepe alkalmából
null A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes Görögország nemzeti ünnepe alkalmából
A több mint ezeréves magyar-görög kapcsolatok valamint a hazánk területén megtelepedett görögök és magyarok sok évszázadnyi békés és egymás kultúráját gazdagító együttélése számos, megemlékezésre érdemes kapcsolódási pontot és történelmi eseményt kínál. A magyarság már a honfoglalást megelőzően kapcsolatba került Bizánccal és a görög egyházi kultúra hatása végigkíséri hazánk középkori történetét, amit mindennél jobban illusztrálnak Szent Koronánk görög hatásokat tükröző elemei. A görög népesség megtelepedése Magyarországon évszázadokon keresztül változó intenzitással zajlott, melyből kiemelkedett az Oszmán Birodalom hódításai következtében érkezők betelepülése, illetve a XX. század közepén a katonai diktatúra elől Magyarországra menekülő, majd itt új hazára találó görög családok befogadása.
Összeköti népeink sorsát az is, hogy mind a görög, mind pedig a magyar nemzet különösen szabadságszeretőnek vallja magát, és a nemzeti függetlenségért vívott XIX. századi küzdelmeink sok hasonlóságot mutatnak. Akárcsak mi, a görögök is márciusban ünneplik nemzeti függetlenségüket: március 25-e a törökök ellen vívott nemzeti szabadságharc kezdetének ünnepe. A korabeli Magyarországon is kibontakozó filhellén mozgalom hatására a görög szabadságharcban számos magyar önkéntes is harcolt és adta életét Görögország szabadságáért, csakúgy, mint az 1848-49-es magyar szabadságharcot támogató és abban résztvevő magyarországi görögök, mint például a honvédtábornoki rangot elért Kiss Pál.
Görögország nemzeti ünnepéről megemlékezve így gondoljunk mindazokra a hősökre, akik a két nép barátságát építve és az elnyomás elleni közös küzdelmét segítve szolgálták a görög és a magyar szabadság és függetlenség ügyét!
Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC
egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes