null A csókakői rendőri akció körülményeiről

A csókakői rendőri akció körülményeiről

AJB-6550/2012

 

Az alapvető jogok biztosa hivatalból vizsgálja a 2012. augusztus 25-én, a Fejér megyei Csókakőn végrehajtott rendőri intézkedéseket. Az akció célja a rendőrség információi szerint Csókakőre tervezett gárdistaavatás megakadályozása volt, ám az Új Magyar Gárda nem ott, hanem Dunaföldváron avatta fel újoncait.

2012. augusztus 25-én a rendőrség műveleti területté nyilvánítva lezárta Csókakő települést, a helyi lakosok számára megnehezítve, mindenki más számára pedig megtiltva, hogy bejusson a községbe. A hivatalos rendőrségi közlemény szerint a lezárás oka az volt, hogy az előzetes információk alapján a Csókakőre tervezett, be nem jelentett rendezvény megtartása jogsértő lett volna, ezen kívül pedig várható volt, hogy a résztvevők egy része bűncselekmény elkövetésére készül.

Szabó Máté azt vizsgálja, hogy a rendőrség eljárása, a nagy létszámú rendőri jelenlét arányban állt-e a megelőzni kívánt, ám végül meg sem valósult jogsértéssel, és hogy Csókakő lezárásakor szükséges volt-e a polgárok szabad mozgáshoz való jogának korlátozása, arányos volt-e rendőri fellépés a közrend és közbiztonság fenntartására irányuló előzetes szándékkal.

A rendőrség eljárását érő – a helybeliek és jogvédő szervezetek által megfogalmazott – kritikák szerint a feltételezett jogsértés nem indokolta volna Csókakő „megszállását" és hermetikus lezárását, a rendőrség nem működött együtt az önkormányzattal és a helyi lakosokkal, mindeközben pedig Dunaföldváron egy korábban feloszlatott társadalmi szervezet jogszabálysértő tagjaival szemben semmilyen módon nem lépett fel.

Az alapvető jogok biztosának munkatársai a helyszíni vizsgálat során felkeresték a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot és meghallgatták a csókakői polgármestert, valamint a körjegyzőt. A készülő vizsgálati jelentést Szabó Máté a közeljövőben küldi meg az érintetteknek.